Az én maratonom

2017. május 15-én futottam először. Azért ezzel a dátummal kezdem a gondolataim, mert, ahogy múlik az idő, egyre inkább érzem azt, hogy az a nap egy fordulópont volt az életemben. Ha komolyan vesszük ezt kifejezést, akkor bizony nincs túl sok belőle a véges időnk során; szóval jobb megbecsülni és számon tartani azokat.

Úgy gondolom, ha bármibe belefogunk két dolgot kell tisztáznunk magunkban a sikerhez. Az egyik az ok, a másik a cél. Én azért kezdtem el futni mert tinédzserként sokat sportoltam, és a csaknem 15 év tétlenség alatt túl sokszor szégyelltem el magam, amint azt láttam, hogy nálam jóval túlsúlyosabb emberek nyilvánosan az utcán futni merészelnek, én meg gubbasztottam az irodai székemen, a kényelmi zónámban. A célom pedig a jobb közérzet volt. 80kg-os (168cm magas) testsúllyal, másfél évtizedes mozgás nélküliséggel, és temérdek munkahelyi stresszel, nem is kívánhattam többet.
Az utolsó lökést két ember példája adta meg a kezdéshez. Az egyik, egy volt középiskolai tanárom, (Lutz Éva) akire én mindig is úgy emlékeztem, hogy erős dohányos volt, és sok kávét ivott. Kifejezetten kellemetlen volt amikor órán közel hajolt hozzám és éreztem a két szag keverékét. Aztán kb. egy évvel ezelőtt szembetalálkoztam vele a Facebook-n, és azt láttam, hogy maratoni távokat fut! Felkaptam a fejem és azt kérdeztem magamtól: HOGY MI??
A második példa a feleségem volt, aki két gyermekünk születése után, alaposan utána olvasott a szakirodalomnak, módszeresen megvásárolta a szükséges kiegészítőket, és egyszerűen csak lement futni a Csónakázó tóra, mindenféle agonizálás nélkül. Minden alkalommal, amikor hazaért, szemmel láthatóan baromi jól érezte magát!

Miért tagadnám? Evett a penész! Újra soroltam magamban a kifogásaimat, mint például: én egy életre kisportoltam magamat, nincs rá időm napi 12 órázok, mire hazaérek a munkából már csak aludni szeretnék, persze, hogy azt lássák az emberek, hogy milyen béna vagyok, röhögni fognak rajtam stb...


Az első 10-20 km-t a nyári hőségben is, meleg kapucnis pulóverben futottam késő este, hogy senki ne ismerjen fel. Biza, ciki volt futni. Az első alkalommal 800 métert 9 perc alatt tettem meg...
Aztán ráharaptam az ízére. Továbbra is este jártam futni és többnyire mostanság is, mert 21:00 előtt nagyon ritkán van rá lehetőségem, hogy elindulhassak. Addig dolgozok és a családommal vagyok, utána azonban enyém az éjszaka. Éjjeli bagoly nyúlcipőt húzott...

Természetesen minden lehetséges hibát elkövettem, ellenére annak, hogy rengeteget olvastam online szaklapokat, fórumokat. Túlhajtottam magam, és sérüléseket szedtem össze. Túl voltam a 120 km-en amikor végre vettem egy valódi futócipőt! Onnantól kezdve azonban nem volt megállás, szép apránként minden kiegészítőt megvettem, beleértve a hidratáláshoz szükséges dolgokat, vagy akár a téli hideghez szükséges ruházatot.

Október elsején este lefutottam az első félmaratonom. Ez a táv azért volt fontos számomra, mert úgy éreztem ezzel bizonyítottam be magamnak, hogy nem kell szégyenkeznem, ismét rendszeresen mozgok. Nem mellesleg a május 15-től október közepéig tartó időszak alatt fogytam 14 kg-ot. Talán felesleges is ecsetelnem, hogy mennyivel jobban érzem magam fizikálisan.
Aztán következett 1 hónap laza futkosás, 5-15 kilométerekkel, heti átlag 3 alkalommal, épp ahogy jól esett. Közben megszületett a következő cél, amiről álmodni sem mertem volna 7 hónappal korábban: lefutom a maratont!

Ez a blog tehát az én első maratonom felkészülését fogja bemutatni, edzésről-edzésre. Minden egyes felkészülő edzés után megírom a tapasztalataimat, gondolataimat, azzal a szándékkal, hogy valaki hozzám hasonló irodaszékben tespedő, önmagát marcangoló ember elolvasná; talán hozzá tudok tenni, hogy kimozduljon. Oké, bevallom, talán engem is hajtani fog az olvasók felé vállalt kötelezettségem.
Kezdd el te is hamar, mert alkalomról-alkalomra egyre több kedved lesz a futáshoz (vagy bármely más sporthoz)!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ötödik nap 4 fok, 32 km/h szél

Első nap - Csak lazásan