Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2017

11. nap

Laza 5km-es napom volt. Nem történt semmilyen extra és a hangulatom is rendben volt. Kb. mintha leugrottam volna kenyérért tejért.

10. nap

Előre a konklúzióval: Na végre!

Az előző két futásom, nem volt túl jó, nem is éreztem magamat magabiztosnak közben, de a mai koradélutáni edzés kárpótolt. Rekordot ugyan nem futottam, de közel jártam hozzá az 5:23-as köridőkkel 7km-en keresztül. Nem is fáradtam el úgy, mint a pénteki 5-ösön. Kicsit szeles volt az idő kb. 20km/h, de gyönyörüen süt a nap, és ami a legfontosabb tiszta a levegő, semmi szmog. Az első két-három km-en éreztem, hogy picit nehézkess, de aztán átmelegedtek az izmaim, és onnantól kezdve könnyedén ment a mai napi adag. Kellett ez a pozitív élmény!

Kilencedik nap

A tegnap esti menet nem volt jó, bíztam benne, hogy a mai annál inkább helyreráz majd. 13 Km és nappal futhatok, végre , újra! Egy könnyű ebéd után 20 perccel már indultam is. Úgy éreztem valamit muszáj ennem, mert kevés lennék egy reggelivel a gyomromban erre a távra, de túl sokat sem akartam enni, nehogy elnehezedjek, ne adj' még rosszul is legyek.
Ez a 13Km olyan nehéz volt mint két hónapja a félmaraton! Teljesen lefáradtam, kipilledtem, kiégtem... Nem értem, miért van rajtam ez a kemény fáradság, de nagyon remélem, hogy hétfőn délben már jobb lesz. Ennél sokkal többet bírok, valami nem oké...

Nyolcadik nap

Péntek esti futás, már-már szokásos 21:30-as indulással. Úgy terveztem, hogy ha már úgy is csak egy röpke 5 km-es táv van mára, akkor megpróbálok felgyorsítani 5 perchez közel. Nem ment...
De még mennyire, hogy nem! A lábaim ólom nehezek voltak és kényelmetlen volt még mozogni is. A felfrissülés természetesen jól esett, de futás közben, hát... volt már jobb. Nem baj, majd holnap a 13Km-en!

Hetedik nap

A mai nap sem volt minden féle szempontból ideális :) Megint éjszakás voltam, és délben tudtam elindulni futni, addig a másik munkahelyemen dolgoztam. Ki voltam száradva és éhes is voltam, de menni akartam, kellett. A mai napra 8Km-et terveztem, kényelmes és most már szokásos 6 perces tempóban. A terv sikerült 5:51-el haladva. Ezen az útvonalon ma voltam előszőr: Szombathely Derkovits ltp-ről a bucsúi úton ki 4km, majd vissza. Picit furcsa volt az emelkedő, mert ehhez korábban nem voltam hozzászokva, de nem volt vészes, így is kilóméterről-kilómterre tudtam picit gyorsítani. Szerencsémre nagyon jó idő volt, sütött a nap és 11 fok volt. A mai futás is jól esett, ha kitart a jó idő szombaton is ezen a szakaszon megyek, ám akkor már 13km-t.

És akkor most szunya...

Hatodik nap - végre, újra mehettem

Sajnos egy teljes hetet ki kellett hagynom apróbb egészségügyi okok miatt. Jobbnak láttam inkább pihenni, mint túl hajszolni magam, és esetleg hetekre kidőlni. Utólag is úgy gondolom, jó döntés volt. Ennél fogva viszont a tegnap estém kicsit lassabbra sikeredett. Hat perces tempóban haladtam a terv szerinti 7Km-t. Jól esett végre újra kimozdulni, és főleg kipróbálni a bluetooth headsetet.
Picit furcsak nekem az illeszkedése, hiszen eddig csak olyan füleseim voltak, amik kívülről fedték a füljáratot, ezt viszont szó szerint be kell dugni. Azonban egyáltalán nem szorult igazításra menet közben, és nagyon szépen szólt. Ezért, már megérte.
Előre lapoztam picit az edzéstervemben. Ezt a hetet még úgy érzem rutinból lenyomom, de következő hét már jobban igénybe fog venni.
Jut eszembe tegnap kaptam egy e-mailt... Magyarországra érkezett a következő rendelésem is. Ha megjött bemutatom nektek a legújabb szerzeményemet is.

Megjött az új ketyerém: Stereo bluetooth headset

Kép
Tegnap megjött a legújabb ketyere-rendelésem Kínából. Izgatottan várom, hogy mikor tudom kipróbálni futás közben. A hangzása szuper, és úgy tűnik, hogy egész jól illeszkedik, így talán nem kell többet igazgatnom edzés közben a fülembe nyomott mikrofont. Ráadásul bluetooth-on kapcsolódik a telefonhoz, így egy vezetékkel kevesebb fut végig a pólóm alatt. Menetközben tudok vele váltani a számok között, állítani a hangerőn, de ha esetleg telefon hívásom érkezik, az sem jelent problémát. Mindennek tetejébe enyhén vízálló, szóval a fejemről csordogáló izzadságcseppek sem teszik tönkre.

Sajnos a tegnapi futásomat, egészségügyi okokból ki kellett hagynom. Kibírtam volna az 5 Km-t, de jobbnak látom teljesen felépülni, és utána folytatni az edzéstervemet. Ha teljesen lebetegszem, akkor akár egy vagy két hét is kieshet. Így talán megúszom 1-2 nap kieséssel.

Remélem hamarosan éles helyzetben is tesztelhetem!

Ötödik nap 4 fok, 32 km/h szél

A mai nap posztját még futás előtt elkezdtem megírni. 4 fok lesz este kilenckor és 32km/h szél... Ez izgalmas lesz! Ráadásul éjszakai műszakom is volt. Fő állásban nevelőtanár vagyok egy középiskolai kollégiumban, és ezen a hétvégén én voltam az ügyeletes. Szóval, fáradt vagyok megint...
Oda se neki! Ma legalább kipróbálhatom a kabátomat, amit esős-szeles időre vettem. (Vajon a ma esti futás után is ilyen lelkes leszek?)

folyt köv.

Hihetetlen milyen jól jött a futókabát! A szélből éppen csak akkor éreztem valamit, amikor a szellőző nyílások irányába fújt, illetve egy nagyobb széllökés pont szemből kapott el, ekkor jobban bele kellett dőlnöm, hogy bírjam a tempót. Szerencsém volt, a gyerekek hamar elaludtak, így ma már 20:30-kor el tudtam indulni. A legfontosabb, hogy egyáltalán nem fáztam és továbbra is 5:45 átlag körökkel tudtam haladni. Öröm és bódoccság!

Arról az apróságról meg nem is érdemes írni, hogy milyen király arc vagyok, hogy 32km/h-ás szélben is lementem futni! :)

Irodakukac k…

Az én maratonom

2017. május 15-én futottam először. Azért ezzel a dátummal kezdem a gondolataim, mert, ahogy múlik az idő, egyre inkább érzem azt, hogy az a nap egy fordulópont volt az életemben. Ha komolyan vesszük ezt kifejezést, akkor bizony nincs túl sok belőle a véges időnk során; szóval jobb megbecsülni és számon tartani azokat.

Úgy gondolom, ha bármibe belefogunk két dolgot kell tisztáznunk magunkban a sikerhez. Az egyik az ok, a másik a cél. Én azért kezdtem el futni mert tinédzserként sokat sportoltam, és a csaknem 15 év tétlenség alatt túl sokszor szégyelltem el magam, amint azt láttam, hogy nálam jóval túlsúlyosabb emberek nyilvánosan az utcán futni merészelnek, én meg gubbasztottam az irodai székemen, a kényelmi zónámban. A célom pedig a jobb közérzet volt. 80kg-os (168cm magas) testsúllyal, másfél évtizedes mozgás nélküliséggel, és temérdek munkahelyi stresszel, nem is kívánhattam többet.
Az utolsó lökést két ember példája adta meg a kezdéshez. Az egyik, egy volt középiskolai tanárom, (Lut…

Negyedik nap - Az első futásom nappal

Sajnos, vagy talán mégsem, de ma este nem fogok tudni futni, ezért ebéd után indultam útnak, amikor már elaludtak a gyerkőcök. Tudtam, hogy van egy órám mielőtt felébrednének, és ez pont elég kell, hogy legyen a mai 10 km-re. A nappali fényeknek köszönhetően bátrabban távolodtam el a város fényeitől, így egy szakaszon érintettem a várost elkerülő utat is. Mit ne mondjak, napok óta arra vártam, hogy kicsit hosszabb távon is mehessek. Hiányzott már, ezért nagyon jól is esett. Új rekordot is állítottam fel, igaz csupán 18 másodperccel, de akkor is! 05:41-es átlag köröket mentem. Azért ez mégse 10 perces! :D
Indulás előtt sokat vacilláltam, azon, hogy mennyire öltözzek be. Ahogyan korábban írtam esti futások során, dupla felsőt húzok és hosszú nadrágot. Bár 7 fokot ígért az időjárás jelentő appom (akárcsak az esti futásaim alkalmával), mégis inkább úgy döntöttem, hogy csak a hosszú ujjú pólót veszem fel, és a sapkát. A kesztyűt otthon hagytam. Utólag úgy érzem jól döntöttem, mert bár lehet…

Harmadik nap - Fáradt vagyok

A pénteki este mindig nehezebb egy kicsit. A feleségem is ilyenkor tud kimozdulni és sportolni kicsit. Tollasozni jár, és örömmel látom, hogy nagyon élvezi. Így 21:30 van már mikor elindulok a mai 5km-es szakaszomra. Jó, hogy ilyen rövid táv van még a mai napra is, mert bár bírnék többet, nem biztos, hogy jól esne. Egy laza fél óra, és alvás gyorsan, mert holnapra végre egy picit hosszabb távra mehetek az edzéstervem szerint. Várom már!

Második nap - Kellemes izgalom

A mai napi adagom 7km. Igazán nem nagy táv még mindig, de már az első ötszáz méter után éreztem, azt a bizsergető izgalmat, amit kicsit vártam is az egész felkészüléstől. Ez a hét kilométer valahogy más volt, mint a korábbi 10-12 km-es távok. Nem fáradtam el, pedig egy pöttyet a tempón is növeltem 5:43 körüli átlag körökre.
A futás, mint mindig ma este is jól esett, de a mellkasomban feszülő izgatottság nem hagyott nyugodni egész este. Azt hiszem ma értettem meg, hogy elkezdtem a felkészülést a maratonra.

Első nap - Csak lazásan

Kép
Az edzéstervemet a edzesonline.hu segítségével állítottam össze az eddigi tapasztalataimmal kiegészítve. Sajnos nincs lehetőségem heti 5 napot futni, így négy napra kellett csökkentenem az adagokat, azonban így is combos kis edzésterv készült. Legalábbis egy magamhoz hasonló kezdőnek így is szép lett. Figyelembe vettem, melyik nap milyen munkabeosztásom van, mennyire tudom kipihenni magam az egyes edzésnapok között, és figyelembe vettem azt is, hogy nem a nulláról indulok már, van bennem egy félmaraton, amire igazán büszke vagyok. /Az edzéstervemet az utolsó posztomban fogom közzétenni, miután lefutottam a maratont, mert az élet úgy is változtatni fog még rajta. A repülési terv meg van, ez a lényeg!/

Az első napomon 5 km várt rám, ami mostanra már mondhatom, hogy egy jól eső esti kocogásnak felel meg. Amint az első posztomban írtam, első futásom 800 méter volt 9 perc alatt. Most már az 5000 métert is 28-30 perc alatt tudom teljesíteni. Nem túl gyors tempó, de a fejlődés egyértelműen mé…